Ómagyarország Wiki
Advertisement

(Á.u. 25 Tatabánya- Á.u. 54 Szkítia?)

Ómagyar térképész, átkerüléskutató. Az Ómagyar Honvédségnél rádiós és térképész kiképzést kapott. Több térképészeti felmérésben vett részt Ómagyarország határain belül.

A Galliai-háborúban[]

A Galliai-háború idején a Felderítö Parancsnokságnál szolgáló szerzödéses rádiós és térképész örvezetöi rangban, az argentoratei hármascsatában súlyosan megsebesül, ezután további szolgálatra alkalmatlannak nyilvánítják.

Átkerüléskutatóként[]

Már a Galliai-háború idején foglalkozott az átkerüléskutatással, ugyanis a hadjárat során a római haderök elérték az egykori CERN helyét, mely idösebb Gimesi Ferenc professzor szerint az Átkerülés kiváltója volt. Eszerint az elmélet szerint a CERN környékén jelentösen megnövekedett radioaktív sugárzásra lehet számítani. A Takács Héraklész Róbert által végzett GM-csöves mérések szignifikáns háttérsugárzás növekedést nem tudtak kimutatni. Az ifjabb Gimesi Ferenc professzorral közösen jegyzett tanulmány, majd népszerüsítö könyv azonban belépöt jelentett az Átkerüléskutató Intézetbe.

Á.u. 54-ben egy kisebb expedíciót indítottak a szkíták lakta területre, hogy más az átkerüléshez kapcsolódó radioaktív nyomokat keressenek. Az expedíció utoljára Á.u. 54 június 6-án jelentkezett be, nagyjából az Átkerülés elötti Kijev környékéröl.

Advertisement