A Kárpát-medence legnagyobb tava, bár az időszakosan, vagy akár hosszú éveken keresztül is folyamatosan vízzel borított területek között több nagyobb is akad nála. A tó az Átkerülés előtt is ismert, de akkori területe kisebb volt az ókorinál és a Tihanyi-sziget is félszigetként nyúlt be az északi partról.
Az első ómagyarok Áu. 1-ben már elérték a tó észak-keleti csücskét és csónakkal kisebb felderítőutakat is végeztek rajta, de az első tervszerű, betelepítést célzó csoport csak Áu.4-ben kelt át a Tihanyi-szigetre. Az állami megbízással rendelkező, de katolikus toborzású és irányítású csapat emancipációs állomást létesített a szigeten, majd a Balatont közlekedési útnak használva a parton élő, vagy az emancipáció hírére odatelepülő antikat emancipáció alá vonták. A szigeten berendezett apátság iskolájában azóta sok ezer anti gyermek és fiatal felnőtt fordult meg, a tavon rendszeres körutakat tevő ellátó- és kórházhajók száma pedig elérte a húszat. A Tihanyi-szigethez közel, az északi parton külső fűrészüzemet és hajóépítő műhelyt létesítettek, illetve itt található a léghajókikötő is, majd a tavat elérő, sugárirányú vasútvonal végállomását is itt rendezték be.
A Balaton körül számos, a Lex Réginév alapján elnevezett anti és ómagyar település épült fel, a fő közlekedési útvonalat még mindig a vízfelszín biztosítja, főként evezős és vitorlás meghajtással, gőzhajtással csak néhány apátsági hajó rendelkezik.
Jelentős a halászati tevékenység, ez a Balaton körül kialakított emancipációs körzet legfőbb exportcikke, nyersen és tartósítva egyaránt szállítanak belőle, főként a Dunántúlra, de a vasúti összeköttetésen keresztül távolabbi piacokra is. A tó környéki nádas-mocsaras területek lecsapolására több terv is született, de egyelőre az intenzív mezőgazdasági kihasználásukra helyezik inkább a hangsúlyt. (Halászat, marhatenyésztés, nádaratás.)