Áu. 40-ben kitört, viszonylag gyorsan lezajló konfliktus Ómagyarország és a Római Köztársaság között. Kiváltó oka aSzávai hadjárat utáni lezáratlan helyzet volt, aminek során római csapatok szállták meg az ómagyar terjeszkedési célnak számító Isztriai-félszigetet, amit addig Fiume csak de facto ellenőrzött, különösebb fegyveres jelenlét nélkül.
Kitörése[]
A hadmüveletek lefolyása. Kék ómagyar, vörös római egységek. A csak hidegfegyverrel felszerelt illetve a megtörö alakulatokat speciális szimbólum jelöli.
Áu. 40-re Ómagyarország ilyen vagy olyan formában uralma alá vonta a terjeszkedési irányelvekben kijelölt területeket, minimum egy megerősített telep, kisebb helyőrség, rendszeres járőrtevékenység és tárgyalásos hódoltatás - szövetségkötés formájában, de egyre több terület ért el olyan emancipációs szintet, hogy polgári közigazgatás kezdhette meg a működését. A figyelem - főleg a radikális erőké - a római fennhatóság alatt álló Isztriai-félsziget felé fordult, mint még el nem foglalt, ugyanakkor kiemelkedően értékes és stratégai, turisztikai szempontból fontos terület felé. Több diplomáciai megkeresés is történt az ügyben, de a római fél elzárkózott a tárgyalások elől, az Uzinger Jónással kötött szerződésre hivatkozva, amit Esztergom soha nem ismert el hivatalosnak. Ezzel párhuzamosan megerősítették a római helyőrséget a szigeten, ómagyar részről pedig nyomásgyakorlás céljából egy megtörő egység és egy megerősített szállítószázad tartott hadgyakorlatot a határvonal közelében. A Felderítö Parancsnokság egy nagy teljesítményü rádióval felszerelt vadászléghajót küldött a helyszínre. Ez a léghajó a hadmüveletek során "eveksz" támogatást adott a felszíni csapatoknak.
A manőverek közben, máig nem tisztázott módon fegyveres összetcsapás tört ki két kisebb római és ómagyar egység között, ami ómagyar részről is több halálos áldozatot követelt. A gyakorlat parancsnoka válaszcsapást rendelt el, majd a szállítószázad gépjárműveinek (és a jól kiépített római utak) segítségével meglepetésszerűen lerohanták a félsziget központi légiós táborát, majd a terület elfoglalása után megerősített állásokat vettek fel az eredetileg kijelölt, jórészt az Isontius folyását követö leendő ómagyar határon.
A gyors támadás viszonylag kevés halálos áldozatot követelt mindkét részről, ami arra enged következtetni, hogy a megtörők külön parancsot kaptak a rómaiak kímélésére. A római erök parancsnoka Publius Claudius Pulcher sem eröltette az értelmetlen vérontást, és Hercegh Ferenc elött letette a fegyvert. A legionáriusokat először gyorsan felállított, szögesdróttal megerősített táborokba zárták, később az eredeti légiós tábort alakították át ideiglenes fogolytáborrá az elfoglalt területbe bevonuló emancipátorok. A tenger felől az Adria Svadron néhány egysége zárta le az útvonalakat. Az - állítólag spontán, menet közben megszervezett és összehangolt - akció kész helyzet állította mind Rómát, mind Esztergomot, egyes történészek szerint a Mi Fiuménk Mozgalom, vagyis a kikötőváros különutas vezetése állt az egész mögött.
A katonai megoldást segítette az is, hogy a válság kirobbanása idején választási időszak volt és a politikai hatalom átmeneti lévén nem tudott szoros felügyeletet gyakorolni az amúgy is önjárásra hajlamos fegyveres testületek vezetősége fölött.
Megoldása[]
Ómagyarország és a Római köztársaság a Második Szicíliai Válság óta szorosan együttműködő szövetségesnek számítottak, az Ibériai-háború során is közvetett ómagyar segítséggel szállta meg a Köztársaság a félszigetet. Egy ómagyar-római háború mindkét felet hátrányosan érintette volna, de a római felet sokkal súlyosabban, nem csak a megszerzett hódítások kerültek volna veszélybe (nem rendelkeztek számottevő tengeri erővel), de a jövőben tervezett közös vállalkozások is semmissé lettek volna. (Már kidolgozás alatt álltak a tervek Gallia meghódítására, amit római csapatok végeztek volna ómagyar katonai tanácsadók és átadott - főleg geográfiai - adatok segítségével). Ezen okokból a vezetők részéről komolyan egyik oldalon sem merült fel a háború gondolata, bár az ómagyar fegyveres erők nyugati egységeit és a Földközi-tengeri flottát riadókészültségbe helyezték, a nagyobb hajók felkészültek néhány tengerparti római város bombázására is, a rómaiak pedig, Fabius konzul javaslatára elkezdtek felkészülni a - közvetve ómagyaroktól ellesett - asszimetrikus hadviselésre.. A római szenátus pár nap vita után elfogadta az ómagyar kártérítési ajánlatot, amit az elvett félszigetért cserébe fizettek, így a két nagyhatalom viszonya normalizálódott, bár kellett pár év, mire a kapcsolatok minden szinten elérték a régi intenzitást.
Isztriai katonai lötér[]
A Hercegh Ferenc vezette fiumei körök a meghódított területet a "római és más anti támadások veszélye" miatt közvetlen katonai igazgatás alá utalták. A területen titkos katonai kísérleti központot rendeztek be, ahol az Esztergom elleni esetleges háborúhoz fejlesztettek, gyártottak és raktároztak fegyvereket. Többek között itt tesztelték a tábori tüzérségi eszközeiket is.