Ómagyarország Wiki
Advertisement

Az ÓmHH Kapitány Csaba testvérhajója, Lóránt ellentengernagyról az ómagyar flotta első parancsnokáról és a Fiume-expedíció vezetőjéről nevezték el. Az építési költségeket, testvérhajójához hasonlóan Fiume városa állta.


Elnevezés[]

A Kapitány-osztály hajóit az eredeti elképzelések szerint is az első Fiume-expedíció hőseiről nevezték volna el, azonban Lóránt Gyula neve nem szerepelt a lehetséges jelöltek listáján (Horánszky Zsolt, Minyóczy Imre). Az Á.u. 27-ben, "Turul jelenti" címmel megjelentetett önéletrajzi könyve (melyben a város megalapításáért és megerősítéséért vívott heroikus küzdelem bemutatása mellett többször bírálta Albert István Földközi-tengeri politikáját) a fiumei pártcsatározások középpontjába került. A Mi Fiuménk Mozgalom vezetői saját céljaik visszaigazolását látták Lóránt ellentengernagy katonai-gazdasági terveiben.

A volt kormányzó új keletű népszerűségének kiaknázására a Regedei Mihály tanácsnok vezette csoport javaslatot nyújtott be, hogy a tervezett második Kapitány-osztályú naszádot a Fiume-expedíció vezetőjéről nevezzék el. Ezt a javaslatot a városi tanács albertista többsége heves viták után leszavazta. A Mi Fiuménk Mozgalom erre agresszív sajtókampánnyal válaszolt, melyben Fiume érdekeit semmibe vevő, az esztergomi vezetést elvtelen kiszolgáló csoportnak állította be az albertista frakciót. A támadások hatására a polgármester támogatottsága a mélybe zuhant, míg Regedei rendkívüli népszerűségre tett szert. A helyzetet enyhítendő egy hónappal később az albertista frakció terjesztette be az ÓmHH Lóránt Gyula elnevezést az ekkor már építés alatt álló hajóra, melyet a tanács ellenszavazat nélkül elfogadott. Mindez azonban nem segített a Nemzeti Párt helyi csoportján, mely az Á.u. 28-as választáson elveszítette az addig stabil bázisának számító fiumei választókerületet.

Advertisement